A világjárvány ellenére megtartották a tokiói nyári olimpiai játékokat, de vajon megtartják a 2022-es téli pekingi olimpiát?

A világjárvány ellenére megtartották a tokiói nyári olimpiai játékokat, de vajon megtartják a 2022-es téli pekingi olimpiát?

21:44 Augusztus 15, 2021

Sport 4068 7 хвилин

Українська

Éppen hogy véget ért 2020-as olimpia, már gyakorlatilag a láthatáron a pekingi téli olimpia, amelynek megnyitóját 2022. február 4-re tervezik. A Kínai Népköztársaság kormányzó Kommunista Pártja pedig abban reménykedik, hogy a 2022-es olimpiát a nemzetközi színtéren elterjedt „rossz hírének” korrigálására tudja felhasználni.  De ezen az úton minimum két komoly akadályba ütköznek: a még meglévő koronavírus világjárvány, valamint a jó ideje, a versenyek bojkottjáról szóló felhívások az emberi jogok Peking általi rendszeres megsértése miatt.

A veszély nem múlt el

„Az biztonságiak biológiai védőruhában vannak, és bármikor készen állnak arra, hogy ne engedélyezzék a helyiség elhagyását. A sportolók műanyag falon keresztül adnak interjút, mikrofon alkalmazásával. Hőmérők (amelyeket egész nap hónalj alatt kell viselni) apró érzékelőkkel, amelyek riasztási jelet adnak, ha valakinek megemelkedik a testhőmérséklete”, – sorolta fel a „The New York Times” amerikai kiadvány a járványügyi ellenőrzés példátlan eszközeit, amelyek alkalmazásra kerülhetnek a pekingi téli olimpián.

És mindez azért, mivel Kína több mint egy éve a „zéró tolerancia” stratégiáját alkalmazza a koronavírussal szemben. És az újabb kitörés legkisebb jelére Kína szigorú korlátozásokat vezet be, hogy megakadályozza a vírus terjedését az országban. Ezen kívül a legtöbb külföldi számára tilos a Kína területére való belépés, és azoknak, akik mégis megteszik, 2-3 hetes karanténba kell vonulniuk.

A kínai, 2 éve lezárt határainak megnyitása, még ha korlátozott mértékben is, komoly logisztikai problémává válik, mivel a 2-3 hetes karantén követelmény elfogadhatatlan lesz az olimpiai játékok számára, mivel kevés sportolónak lesz kedve 2-3 hétig a hotelszobában ülni az játékok hivatalos kezdete előtt.  

Problémát okoz az is, hogy meghatározzák, ki lehet jelen a jövőbeli játékokon. Mint ismeretes, a tokiói olimpián mind a külföldi, mind a helyi nézőknek tilos volt bármilyen versenyen részt venniük. Viszont a múlt hónapban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kijelentette, nézőkre van szükség pekingi olimpia sikeréhez.

Meg kell jegyezni, hogy elméletileg meg lehet szervezni, mert a téli olimpia versenyei jelentős részét a szabadban rendezik, ami bonyolítja a vírus terjedését.  Az viszont még nem tisztázott, engedélyezik-e a külföldiek jelenlétét, és ha igen, milyen feltételek mellett. Továbbá az sem ismeretes, hogy jelen lehetnek-e a Kína különböző régióiból érkező kínai szurkolók, mivel ezt követően elterjedhet a vírus az 1,4 milliárd lakosú ország területén.

Szakértők szerint, részben a „zéró tolerancia” stratégia eredményeként a kínai lakosság készen áll a folyamatos járványveszély feltételeihez alkalmazkodva élni.

Az elmúlt héten néhány jól ismert kínai közegészségügyi szakértő szemléletváltásra szólított fel, hogy az országnak „meg kell tanulnia együtt élni a koronavírussal”, követve azt az utat, amelyet egyre inkább választanak más, viszonylag magas oltási szinttel rendelkező országok.

De más szakértők, köztük Kína egykori egészségügyi minisztérium, ellenkezőleg, tiltakoznak ezen megközelítés ellen. A People’s Daily kiadványban nemrégiben megjelent cikkében támadta a „vírussal való együttélés” gondolatát, megvádolva az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot azzal, hogy koronavírus intézkedések enyhítésével „veszélyeztetik az emberek egészségét és biztonságát” és „újabb járvány kitörését provokálják”.

Nem kevésbé komoly probléma a kínai kormány számára a nemzetközi, a 2022-es olimpia bojkottjára felszólító kampány, amelynek oka Peking egyre agresszívabb politikája Tajvannal szemben, a nyomás gyakorlása Hongkongban és a helyi muszlim kisebbségre.

És a síelés és a korcsolyázás akkor, amikor a kommunista diktatúra növeli politikai erejét, és emberek milliói szenvednek, eléggé groteszk helyzetnek tűnik. De ez természetesen nem állítja meg sem a résztvevő országokat, sem a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) és a szponzorokat.

Közben a jogvédő csoportok a téli olimpia bojkottját szorgalmazzák. A kínai ujgurokat, tibetieket, hongkongi lakosokat és más országok képviselőit egyesítő koalíció úgy véli, hogy a kevésbé szigorú intézkedések hatástalanok.

Thomas Bach, a NOB elnöke ezekre a tényekre reagálva kijelentette, hogy szervezete „nem világméretű kormány”, és feladata az olimpiai játék levezetése, nem pedig az emberi jogok betartásának megfigyelése.

Azonban tudni kell, hogy a bojkott több mint valószínű nem fogja megváltoztatni Kína viselkedését, viszont a sportolók szenvedik meg, akik egész életükben az olimpiai arany megnyerésének lehetőségéért dolgoztak.

Amint azt a Washington Post szerkesztőségi cikke kifejtette, ha nem lesz bojkott, akkor az országok és a vállalatok legalább ne adják meg Kínának a lehetőséget, hogy az olimpiát bűnei „kifehérítésére” használja.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei