Csipes Tamara ezüstérmes 500 egyesben

Csipes Tamara ezüstérmes 500 egyesben

10:30 Augusztus 5, 2021

Sport 2159 4 хвилини

Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián, míg Kozák Danuta, aki a japán fővárosba a szám kétszeres címvédőjeként érkezett, ezúttal lemaradt a dobogóról, negyedik lett.

A nők legnagyobb figyelemmel kísért számában a két magyar egymás melletti pályán, az 5-ösön és az 6-oson lapátolt, a legnagyobb ellenfél, az új-zélandiak sztárja, a világbajnoki címvédő Lisa Carrington a 3-asról vágott neki a távnak.

Az ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntője után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 5-én.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 4-esen az elsősorban 200-as specialista svéd Linnea Stensils belehúzott a rajtgépbe, így – hogy a feszültség még inkább fokozódjon – meg kellett ismételni a rajtot. Ez aztán Carringtonnak sikerült a legjobban, olyannyira, hogy ötven méter után gyakorlatilag már fél hajóhossz előnnyel a mezőny előtt lapátolt.

A magyarok nem kezdtek jól, de aztán Csipes rákapcsolt, 250 méternél már a második helyen haladt, és ezt a pozícióját tartani tudta a táv második felében is. Bár megpróbálta támadni az új-zélandit, nem volt esélye, hogy utolérje. Eközben a Ferencváros 34 éves, ötszörös olimpiai bajnoka, Kozák 250-nél az ötödik helyen lapátolt, és a hajrában ezen egyet javítva negyedikként ért be, a dobogósoktól jócskán lemaradva.

Az ezüstérmes Csipes Tamara és édesapja, Csipes Ferenc összeölelkezik a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntője után a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 5-én.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A számot magabiztosan nyerő Lisa Carrington Tokióban már három aranynál jár, és a négyessel – sporttörténelmet írva – szeretné megszerezni a negyediket is. Ő egyébként 1996 és Kőbán Rita óta az első ebben a számban, aki aktuális világbajokként az olimpiát is megnyerte.

A négyesben olimpiai bajnok, összességében nyolcszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok Csipes – akinek edzője édesapja, az ugyancsak olimpiai bajnok Csipes Ferenc –, pályafutása második ötkarikás érmét szerezte, és a partra kiérve az öklét rázva láthatóan nagyon örült a sikerének.

Az ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Honvéd 31 éves kajakosáé a magyar kajak-kenu sport 85. ötkarikás érme, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 15. érem, a hetedik ezüst.

Női K-1 500 m eredmények:

1. Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:51.216 p

2. CSIPES TAMARA (MAGYARORSZÁG) 1:51.855

3. Emma Jörgensen (Dánia) 1:52.773

4. KOZÁK DANUTA (MAGYARORSZÁG) 1:53.414

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei