Ugocsában is szervezett sporttábort a „GENIUS” JA

Ugocsában is szervezett sporttábort a „GENIUS” JA

16:58 Július 31, 2021

Sport 6082 4 хвилини

Українська

2021. július 26–30. között első alkalommal szervezett sporttábort Ugocsában a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány. Olyan kárpátaljai általános és középiskolás gyerekek jelentkezését várták, akik kiemelt figyelmet szentelnek a sportnak. A tábor helyszíne a Péterfalvai Református Líceum volt.

A szervezők a sporttáborba 2021. április 1. – május 31. között várták a 12–17 éveseket. 41 fő nyújtotta be jelentkezését, ebből 14 lány és 27 fiú.

A résztvevők Kárpátalja 16 különböző településéről – Batár, Bene, Beregújfalu, Fancsika, Forgolány, Borzsova, Kisdobrony, Mezővári, Nagybereg, Nagydobrony, Nagymuszaly, Nagypalád, Szőlősgyula, Tiszabökény, Ungvár, Verbőc – és 13 tanintézményből jelentkeztek: Beregszászi Bethlen Gábor Líceum, Dobrai Péter Nagyberegi Líceum, Forgolányi Gimnázium, Gyulai Gimnázium, Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum, Kisdobronyi Líceum, Mezővári II. Rákóczi Ferenc Líceum, Nagyberegi Református Líceum, Nagymuzsalyi Líceum, Péterfalvai Református Líceum, Tarpai Esze Tamás Általános Iskola, Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Líceum, Verbőci Líceum.

A táborban fiatal testnevelőtanárok figyeltek a gyerekek sporttevékenységeire, testi épségeire, akik munkáját főiskolás gyakornokok segítik. Az edzések, a sportfoglalkozások, az étkezés és a szállás helyszíne a Péterfalvai Református Líceumban volt.

Dubrovszkij Antal, a tábor vezetője hetilapunknak elmondta, hogy a rendezvény középpontjában három labdajáték állt: labdarúgás, kosárlabda és röplabda. A sportkedvelők felváltva gyakorolták ezeket a labdajátékokat. Az első edzést a reggeli és a reggeli torna után tartották napi szinten. A gyerekeknek a sok edzés mellett természetesen volt szabad idejük is, amelyet csocsózással, asztaliteniszezéssel, dámajátékkal, sakkal és különböző társasjátékok megismerésével tölthettek. A délutáni edzésen már egy másik labdajátékra került sor, amit a vacsora követett. Az esti programok igazán színesek és érdekesek voltak, hisz volt zene, tánc, karaoke és filmklub is, tehát garantált volt a szórakozás a fiatalok számára. A csütörtöki napon egy sorversenyt rendeztek, ahol egyéni ügyességüket mérhették össze az ifjú sportolók.

Az sporttábor összesített eredményhirdetésére és a záróünnepségre július 30-án került sor.

A „Fókuszban a tehetség a sport terén” – I. Ugocsai Sporttábort Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatta.

(SD/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei