Guinea mégis részt vesz az olimpiai játékokon

Guinea mégis részt vesz az olimpiai játékokon

20:12 Július 23, 2021

Sport 496 2 хвилини

Bár korábban úgy volt, hogy Guinea sportolói nem vesznek részt a pénteken kezdődő tokiói olimpián, a nyugat-afrikai ország sportminisztériuma végül módosította álláspontját és mégis engedélyezte az öt érintett versenyző ötkarikás szereplését.

A sporttárca szerdán késő este jelentette be a visszalépést, amit a japán koronavírus-fertőzöttek növekvő számával, illetve sportolói egészségének megvédésével indokolt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) erre levélben fordult a guineai illetékesekhez, akiknek jelezte, hogy nagyon meglepődött az utolsó pillanatban meghozott döntésen.

“Meg vagyunk győződve arról, hogy félreértésről van szó, mivel, mint azt önök is tudják, a NOB és a szervezőbizottság minden olyan intézkedést meghozott, amellyel garantálhatja a versenyzők és más résztvevők egészségének megóvását” – áll a NOB levelében.

Végül a guineai sportkormányzat mégis hozzájárult a részvételhez arra hivatkozva, hogy garanciákat kapott az egészségügyi hatóságoktól.

Az afrikai országot a sprinter Aissata Deen Conte, a cselgáncsozó Mamadou Samba Bah, a birkózó Fatoumata Yarie Camara, valamint az úszó Mamadou Tahirou Bah és Fatoumata Lamarana Toure képviseli Tokióban.

Forrás: nemzetisport.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei