Bíró Attila szerint az olimpiai selejtező miatt is fontos a bronzmeccs

Bíró Attila szerint az olimpiai selejtező miatt is fontos a bronzmeccs

22:42 Január 23, 2020

Sport 3510 4 хвилини

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nem ezt az eredményt várta, de gratulált játékosainak a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal szemben elveszített Európa-bajnoki elődöntőt követően.

„Az elején jól védekeztünk és rendben voltak a blokkok, de aztán az utolsó negyed elején akadtak védekezésbeli hiányosságaink, amelyek a kipontozódások és a sérülések miatti fáradtságnak tudhatók be” – nyilatkozta Bíró Attila, aki szerint az, hogy a végén egyáltalán vissza tudtak jönni a mérkőzésbe, egy mindent vagy semmit játéknak volt köszönhető, ugyanakkor az utolsó másodpercekben nem volt szerencséjük a hét a hat elleni akció befejezésekor.

    „Nem ezt az eredményt vártam, de gratulálok a lányoknak, mert ilyen szívvel játszani óriási dolog, amely hitet adhat a bronzmérkőzésre és az olimpiai selejtezőre is” – tette hozzá a kapitány. Kiemelte, fontos lenne megszerezni a bronzérmet, mert akkor a csapat az olimpiai selejtezőre olyan érzelmi töltettel utazhatna el, amely ha nem is garantálja az ötkarikás részvételt, de „többletet tud adni” ahhoz, hogy megszerezze a kvótát.

    Vályi Vanda elmondta, annak ellenére, hogy sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok, úgy érezte, inkább a spanyolok akarata érvényesül. Aztán a negyedik negyed elején kaptak egy 4-0-s „darát”, ami annak volt betudható, hogy a rivális felismerte a védekezési hibákat. Ezek azért alakulhattak ki, mert a kipontozódások és Gurisatti Gréta sérülése miatt – a magyar játékosnak már az első negyedben eltört az ujja és kérdés, hogy a bronzmérkőzésen bevethető lesz-e – át kellett alakítani a játékrendszert.

    „Ez persze egyáltalán nem mentség semmire, ha valaki új helyre kerül, ugyanúgy kellene teljesítenie, de ez nem sikerült” – fűzte hozzá a fiatal magyar játékos, aki kiemelte, egy óra múlva már el kell felejteniük ezt a találkozót, hogy százszázalékosan a legutóbbi kontinensviadalon győztes hollandok elleni bronzcsatára koncentráljanak.

    Leimeter Dóra azt mondta, azzal, hogy a végén egy gólra visszajöttek négygólos hátrányból, bebizonyították, hogy a csapatnak óriási tartása van.

    A magyarok elődöntőben elszenvedett 11-10-es veresége azt jelenti, hogy a viadalon szerezhető egyetlen olimpiai kvóta a döntős oroszoké lesz, mivel a spanyolok tokiói indulása már korábban biztossá vált.

    A magyar csapat március közepén a Triesztben sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornán harcolhatja ki az ötkarikás indulást. Ott 12 csapat két hatos csoportban küzd majd egymással, amennyiben lesz afrikai résztvevője a tokiói viadalnak, akkor kettő, ellenkező esetben három válogatott szerezhet kvótát.

Forrás: MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei