Eriksen összeesett a pályán, az UEFA szerint stabil az állapota

Eriksen összeesett a pályán, az UEFA szerint stabil az állapota

20:46 Június 12, 2021

Sport 431 2 хвилини

A dán Christian Eriksen összeesett a pályán, emiatt az első félidő végén félbeszakadt a Dánia–Finnország mérkőzés a labdarúgó-Európa-bajnokságon, Koppenhágában, a B csoportban.

Az Internazionaléval olasz bajnok, 109-szeres válogatott középpályás a 43. percben egy dán akció után elindult visszafelé, majd mindenféle előzmény nélkül, két-három botorkálva megtett lépés után összeesett az oldalvonal mellett.

A játékos újraélesztésével mintegy tíz percig próbálkoztak a pályán, döbbent csapattársai védősorfalat álltak körülötte, mielőtt a mentősök kitolták a hordágyat a stadionból – a közönség tapsa közepette. A finnek már korábban bementek az öltözőbe, a dánok kikísérték csapattársukat.

Eriksen újraélesztése – egy nem sokkal későbbi Reuters-fotó tanúsága szerint – sikeres volt, a játékos a homlokát fogva, nyitott szemmel, a sajtóhírek alapján stabil állapotban hagyta el az arénát, és szállították kórházba, ezt az információt később az UEFA is megerősítette, hozzátéve, hogy a mérkőzést 20.30 pertől folytatják.

A középpályás mostani pályára lépésével a 4. helyre lépett a dán örökranglistán, csak Peter Schmeichel (129), Dennis Rommedahl (126) és Jon Dahl Tomasson (112) számlál több válogatottságot. A találkozó 0–0-ra áll.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei