Az UEFA jóváhagyta a Bajnokok Ligája reformját

Az UEFA jóváhagyta a Bajnokok Ligája reformját

09:07 Április 20, 2021

Sport 2453 3 хвилини

Українська

Az Európai Szuperliga hivatalos megalapítás után az UEFA hirtelen bejelentette a Bajnokok Ligája jó ideje tervezett reformját…

Az UEFA hivatalos csatornáin keresztül a hétfő délutáni órákban hirdette meg a Bajnokok Ligája sorozatának 2024-2025-ös idényétől végbemenő változtatásokat.

Mindezek értelmében a jelenlegi 32 helyett 36 csapat szerepel majd a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltja fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszik majd minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.

Hasonló módon változik a másik két kupa sorozat is: az Európa-ligában 8 meccsből áll majd a csoportkör, a következő idénytől induló Európa-konferencialigában pedig hat mérkőzést vívnak a csapatok a csoportkörben.

Mint ismeretes, a vasárnap esti órákban megerősítésre került az Európai Szuperliga megalapítása, melyhez 12 élcsapat csatlakozott: az AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Barcelona, az Inter, a Juventus, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham. A szervezet hivatalos oldalán megjelent tervek szerint további három csapattal együtt 15 klub lenne „alapítótag”, és még öt klub meghívottként csatlakozna.

(fociclub.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei