Olimpia: elindult a fáklyaváltó

Olimpia: elindult a fáklyaváltó

14:47 Március 25, 2021

Sport 2699 2 хвилини

Українська

Japánban útjára indul az olimpiai láng – számolt be az euronews.

A fáklyaváltó a tíz évvel ezelőtt pusztító földrengés és nukleáris katasztrófa által sújtott, azóta jórészt újjáépült Fukusimából rajtolt el. Mottója: „A remény megvilágítja az utat” – vagyis a világjárvány után az élet remélhetőleg az olimpiával zökken vissza a rendes kerékvágásba.

Az első métereket a fáklyával a 2011-ben világbajnok, a 2012-es tokiói olimpián ezüstérmes női labdarúgó válogatott tagjai tették meg.

A váltófutást rendkívüli járványügyi biztonsági intézkedésekkel rendezik meg. Az útvonal mentén csak korlátozott számú néző lehet, akiknek maszkot kell viselniük és megfelelő távolságot is kell tartaniuk egymással. Emellett a szervezők azt kérték tőlük, hogy ne kiabáljanak, csak integetéssel, zászlólengetéssel üdvözöljék a lángot.

A tervek szerint tízezren futnak a fáklyaváltó tagjaként, a láng japán 47 prefektúráját érinti.

A tavalyról a koronavírus-járvány miatt elhalasztott tokiói olimpia július 23-án kezdődik. Külföldi nézők a helyszíneken nem szurkolhatnak.

(euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei