Négyféle forgatókönyvvel készül az UEFA az Eb-re

Négyféle forgatókönyvvel készül az UEFA az Eb-re

16:44 November 29, 2020

Sport 3152 2 хвилини

Українська

Az Európa Labdarúgó Szövetség (UEFA) négy forgatókönyvet dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy az idénről jövőre halasztott Európa-bajnokság mérkőzéseit hányan, s hogyan nézhetik meg a helyszínen.

Az UEFA tájékoztatása szerint az első forgatókönyv azt feltételezi, hogy a koronavírus-járványt jövő nyárra, az Eb kezdetéig már olyan mértékben ellenőrzés alatt lehet tartani a kontinensen, hogy a teljes stadionokkal lehet számolni a jegyértékesítés során. A második forgatókönyv 50-100 százalék közötti kihasználtságot feltételez a stadionokban, míg a harmadikban körülbelül egyharmaddal számolnak, a negyedikben pedig zárt kapukkal.

Hozzátették: minden rendező várossal – így Budapesttel – közösen két-három változatot választanak ki a lehetséges négy közül, a következő hetekben ennek ütemtervét dolgozzák ki. A döntést az egyes Eb-stadionokkal kapcsolatban március 5-ig hozzák meg.

Az Eb-nek 2021. június 11. és július 11. között Budapest mellett Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár ad otthont. A magyar fővárosban három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő lesz. A négy éve nyolcaddöntős magyar válogatott története során először jutott ki kétszer egymás után a kontinensviadalra, miután sikerrel vívta meg a Bulgária és Izland elleni pótselejtezőt.

Az Eb-n a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal szerepel majd azonos csoportban, utóbbi kettővel a Puskás Arénában csap össze.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei