Háromgólos ferencvárosi vereség a Puskás Arénában

Háromgólos ferencvárosi vereség a Puskás Arénában

10:30 November 5, 2020

Sport 3514 4 хвилини

Українська

A Ferencváros 4-1-re kikapott szerdán a Juventustól a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában, a Puskás Arénában.

A vendégek első gólját a Juve-mezben éppen 100. mérkőzését játszó Alvaro Morata szerezte a 7. percben, a spanyol játékos a 60. percben duplázott. A csereként beállt Paulo Dybala a 73. percben növelte az előnyt, majd következett Lasha Dvali öngólja (81.), a végeredményt pedig Franck Boli állította be a rendes játékidő utolsó percében.

A magyar bajnok a Barcelona otthonában elszenvedett 5-1-es vereség és a Dinamo Kijev elleni, hazai 2-2-es döntetlen után a G csoport negyedik helyén áll egy ponttal, az ukránok jobb gólkülönbségükkel előzik meg a zöld-fehéreket.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője elsősorban a harmadik és negyedik kapott gól miatt volt elégedetlen:

„Kemény meccs volt, de ezt is vártuk” – kezdte értékelését az FTC ukrán trénere. „Akárcsak Barcelonában, most is úgy érzem, hogy nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget, de jól dolgoztunk, védekezésben is, főleg az első félidőben. Megyünk tovább.”

Rebrov hozzátette, nem elsősorban az eredmény miatt elégedetlen, hanem az utolsó két bekapott góllal.

„Persze, ha ilyen ellenfél áll szemben, mint Ronaldo, benne van a pakliban a hibázás lehetősége. Nyilván már a játékosok is fáradtak voltak, ezért hibáztak” – fogalmazott.

A vezetőedző szerint ezt a szintű tempót, amit a Juventus vagy a Barcelona diktál, edzéseken sem tudják modellezni, természetes, hogy a játékosai elfáradnak.

Elárulta, hogy a futballistái olyan csalódottan ülnek az öltözőben, mintha döntőt vesztettek volna, és ez azért van, mert nem tudták a legjobb formájukat nyújtani a saját szurkolóik előtt, akik nagyszerű hangulatot teremtettek a Puskás Arénában.

Sigér Dávid azt mondta, hiába készültek a rivális gyors és erős játékosaira, nem volt ellenszerük.

„Ezzel együtt azt éreztem, hogy bárcsak több ilyen meccset játszhatnánk, mert akkor jobban fejlődhetnénk. El kell ismerni, hogy a Juventus sokkal jobb csapat” – jegyezte meg a válogatott középpályás.

Ő is kitért a stadionban tapasztalt hangulatra, szerinte remek volt az atmoszféra.
„A hangzavar alapján úgy éreztem, mintha telt ház lenne” – mondta.
Andrea Pirlo, a vendég torinóiak trénere úgy fogalmazott: hamar megszerezték a vezetést, és ez megnyugtatta őket, a második félidőben pedig új életre keltek. A Ferencvárosról szólva azt mondta, fiatal csapat, amely fejlődőképes, szép utat járt be a selejtezőben, de türelmesnek kell lennie az eredmények tekintetében.

Szerhij Rebrov együttese legközelebb november 24-én lép pályára a BL-ben, a negyedik fordulóban a torinói gárda vendége lesz.

Forrás: mti

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei