Rebrov egykori csapata ellen mutatkozik be a Ferencváros

Rebrov egykori csapata ellen mutatkozik be a Ferencváros

13:41 Október 27, 2020

Sport 3086 3 хвилини

Szerda este második csoportmérkőzését játssza a Ferencváros labdarúgócsapata a Bajnokok Ligájában, a magyar bajnok a Dinamo Kijevet látja vendégül a Groupama Arénában.

Az FTC múlt kedden a nyitófordulóban 5-1-re kapott ki az FC Barcelona otthonában, míg a Dinamo hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget a Juventustól. A párosítás legérdekesebb szereplője Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek vezetőedzője, aki a pályán és a kispadon is nagy sikereket ért el az ukrán klubbal.

A 46 esztendős Rebrov futballistaként 1992 és 2000, valamint 2005 és 2008 között erősítette a kijevieket, akikkel kilenc bajnoki címet nyert, az 1998/99-es idényben pedig az elődöntőig jutott a legrangosabb európai kupasorozatban. A szakember vezetőedzőként 2014 és 2017 között irányította az együttest, amellyel egymást követő két évben is elhódította a bajnoki címet, és a BL-ben is eljutott az egyenes kieséses szakaszig.

Ebben az időszakban Rebrov és a Dinamo Kijev legfőbb riválisa a Sahtar Donyeck volt, amelyet akkor a kijeviek jelenlegi vezetőedzője, Mircea Lucescu irányított. A román trénerrel nyolc alkalommal került szembe, ezeken a találkozókon három győzelem, egy döntetlen és négy vereség Rebrov mérlege.

A két csapat korábban csak egyszer találkozott egymással, a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1975-ös döntőjében a legendás Valerij Lobanovszkij által dirigált Dinamo 3-0-ra diadalmaskodott. A kijeviek ezen kívül magyar csapattal még kétszer játszottak a nemzetközi kupaporondon, 1989-ben az UEFA Kupa első fordulójában az MTK-t kettős győzelemmel búcsúztatták.

A mérkőzés a szlovák Ivan Kruzliak sípjelére kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A csoport másik mérkőzésén a két sztárcsapat, a Juventus és a Barcelona csap össze. Az olasz együttes dupla jubileumra készül, ugyanis ez lesz a klub történetének 200. fellépése a Bajnokok Ligájában, ahol kereken a 100. sikerét gyűjtheti be. Az El Clásicót szombaton hazai pályán elveszítő katalánok még soha nem nyertek Torinóban.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei