Serena Williams nagy csata után negyeddöntős a US Openen

Serena Williams nagy csata után negyeddöntős a US Openen

22:00 Szeptember 8, 2020

Sport 295

A harmadik helyen kiemelt Serena Williams három játszmában legyőzte a görög Maria Szakkarit az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének nyolcaddöntőjében.

Az egyéniben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai szupersztár az első szettben végig koncentráltan teniszezve került előnybe, ám a második játszmában némileg visszaesett a játéka, ezt pedig Szakkari kihasználta és rövidítésben egyenlített.

A döntő felvonásban rosszul kezdett Williams, de ezt követően kétszer is el tudta venni egyre inkább elbizonytalanodó riválisa adogatását és 2 óra 28 perces csata után bejutott pályafutása 53. Grand Slam-negyeddöntőjébe. Ezzel már csak egyre van a csúcstól, amelyet Chris Evert és Martina Navratilova holtversenyben tart 54-54 szerepléssel.

A két játékos egy hete a Cincinnatiból New Yorkba áthelyezett tornán is találkozott, akkor a görög játékos három szettben diadalmaskodott.

A férfiaknál pályafutása első Grand Slam-negyeddöntőjére készülhet az ausztrál Alex De Minaur: a 21 éves játékos a nyolcaddöntőben a kanadai Vasek Pospisilt győzte le egy szoros és két sima játszmában. A 21. helyen kiemelt teniszező a nyolc között a másodikként rangsorolt osztrák Dominic Thiemmel vagy a 15. kiemelt kanadai Felix Augier-Aliassime-mal találkozik.

Eredmények, nyolcaddöntő:
férfiak: De Minaur (ausztrál, 21.)-Pospisil (kanadai) 7:6 (8-6), 6:3, 6:2

nők:
S. Williams (amerikai, 3.)-Szakkari (görög, 15.) 6:3, 6:7 (6-8), 6:3

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.