Balázs Attila búcsúzott hétfőn az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

Balázs Attila búcsúzott hétfőn az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

22:00 Szeptember 1, 2020

Sport 5889 2 хвилини

A 31 évesen élete első főtáblás Grand Slam-mérkőzését játszó Balázs a nála egy évvel idősebb és jóval több GS-tapasztalattal rendelkező kazah Mihail Kukuskinnal csapott össze a 64 közé jutásért.

Balázs kiválóan kezdte a találkozót, az első öt gémből négyet megnyert. Ezt követően viszont sokszor rontott, öt kettős hibát is ütött, míg ellenfele egyre inkább magára talált, így nem csoda, hogy Kukuskin végül hozta az első szettet.

A világranglistán a 78. helyen álló magyar játékos a második szett elején sem játszott rosszul, 5:3-ra is vezetett, de a 90. helyezett Kukuskin meg tudta fordítani ezt a játszmát is. Balázs aztán a harmadikban is vezetett a legelején, de a harmadik gémben elbukta az adogatását, onnantól pedig csak futott az eredmény után. Összességében sok hibával (44 ki nem kényszerített rontás, 9 kettős hiba) játszott, így nem szorongatta meg igazán a legjobb 64 közé jutó Kukuskint.

Eredmény:

  1. forduló (a 64 közé jutásért):
    Mihail Kukuskin (kazah)-Balázs Attila 6:4, 7:5, 6:4

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei