Jövő októberben rendezik az úszók világkupa-sorozatának budapesti versenyét

Jövő októberben rendezik az úszók világkupa-sorozatának budapesti versenyét

13:00 Augusztus 17, 2020

Sport 5828 2 хвилини

Українська

A tervek szerint jövő október 7-9-én rendezik meg az úszó világkupa-sorozatának budapesti versenyét.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA hétfőn hozta nyilvánosságra a világkupa menetrendjét, eszerint az első két viadalt szeptemberben Ázsiában, Szingapúrban és Kínában rendeznék meg, majd a második szakaszban október 1-3-án Berlin, 7-9-én pedig a magyar főváros lenne a házigazda. A sorozat harmadik szakaszában, október 21-23-án Dohában, 28-30-án pedig Kazanyban szerepelnének a legjobbak.
A FINA közleményéből kiderül, hogy mindegyik versenyt 25 méteres medencében rendezik meg, az összdíjazás 2,5 millió dollár lesz, a viadalokon pedig kvalifikációt lehet szerezni a koronavírus-járvány miatt egy évvel, jövő decemberre közepére halasztott, Abu-Dzabiban sorra kerülő rövidpályás világbajnokságra.

Az idei vk-sorozat ugyancsak a pandémia miatt elmaradt.

Forrás: mti

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei