Pirlo a Juventus új vezetőedzője - hivatalos

Pirlo a Juventus új vezetőedzője - hivatalos

22:00 Augusztus 9, 2020

Sport 6641 2 хвилини

A Juventus szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy a klub korábbi játékosa, Andrea Pirlo veszi át a délután menesztett vezetőedző, Maurizio Sarri helyét.

Az olasz bajnok Juventus pénteki, Lyon elleni BL-búcsúja (a nyolcaddöntőbenköszönt el a csapat) sok volt a klubvezetésnek, útilaput kötöttek a vezetőedző talpára.

A médiában több név is felmerült, mint lehetséges utód, de a Juvénál villámgyorsan döntöttek, s végül a klub korábbi játékosát, az U23-as csapat élére tíz napja kinevezett Pirlót választották vezetőedzőnek, amit a torinói klub a hivatalos honlapján és Twitterén is bejelentett.

Sarrival bajnoki címét megvédve sorozatban kilencedszer lett aranyérmes a Serie A-ban a Juventus, a BL-mérlegben pedig hat győzelem és egy döntetlen mellett egyetlen vereség szerepelt, igaz, az olasz kupa júniusi döntőjében ugyanakkor alulmaradt a gárda a Napolival szemben.

Az irányítókészsége alapján játékoskorában Maestróként becézett 116-szoros válogatott Pirlo a nemzeti csapattal 2006-ban világbajnokságot nyert. A Serie A-ban, s a Bajnokok Ligájában is kétszer az AC Milannal végzett az élen, míg a Juventusszal 2011 és 2015 között négy bajnoki címet zsebelt be.

Forrás: m4sport.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei