Újra a Honvéd FC-t erősíti a kárpátaljai Nagy Sándor

Újra a Honvéd FC-t erősíti a kárpátaljai Nagy Sándor

18:58 Július 29, 2020

Sport 9118 5 хвилин

Українська

Nagy Sándor kárpátaljai származású kapus újra a magyarországi Honvéd FC sorait erősíti.„A legjobb három közé jutásért küzdünk majd” – nyilatkozta a focista.

Milyen érzésekkel tért vissza a Kispesthez?

– Ahogy beléptem ide, az akadémiára, régi jó barátokkal találkoztam. Átöleltek, mindenki örült, hogy itt vagyok, ez feldobta a hangulatomat, adott egy kis plusz motivációt nekem. Végig tartottuk a kapcsolatot a srácokkal és hál’Istennek most újra összejött a banda! Visszajött Baráth Botond, Hidi Patrik, Zsótér Donát, lassan összegyűlik a bajnokcsapat Kispesten!

Ha már bajnokcsapat, hogyan emlékszik vissza a Kispesten töltött időre?

– Nagyon jó emlékeim vannak az első honvédos időszakomból. Akkor egy olyan csapatunk volt, ahol szerintem mindenki jól érezte magát, jó volt a hangulat, aminek mindenki részese volt, a cserejátékosok, sőt azok is, akik nem játszottak.

Sajnos amikor ide igazoltam, rögtön az első meccsemen, a Haladás ellen meg is sérültem, így nem tudtam megmutatni, mit tudok igazán, a szurkolók sem ismerhettek meg. Mégis azután a rövid periódus után is nagyon szépen viszonyultak hozzám, bármikor a Honvéd ellen játszottam, pozitívan fogadtak és sokszor mondták, hogy Sanyi, gyere vissza! Ez nagyon jólesett, szeretném meghálálni a bizalmukat.

A visszatérés azonban nem most merült fel először, igaz?

– Valóban, többször szóba került már, hogy visszatérjek a Honvédhoz, de nem úgy alakultak a dolgok. Kispestről Gyirmótra mentem, majd miután a csapat kiesett az élvonalból, Debrecenbe igazoltam. Érdekesség, hogy Gyirmóton épp Urbányi István volt az edzőm, sokat köszönhetek neki abban, hogy ma itt vagyok. Ha akkor ő nem adott volna nekem lehetőséget, visszatértem volna Ukrajnába és talán nem is játszottam volna többet Magyarországon. Így viszont az ott töltött hónapok alatt meg tudtam mutatni, hogy mi az, amire képes vagyok, és felfigyelt rám Szima Gábor, a debreceni klub tulajdonosa és Herczeg András, a csapat edzője.

Ahol azután három évet töltött.

Fontos három év volt ez számomra. Nagyon hálás vagyok a szurkolóknak, mert hihetetlen szeretettel álltak az irányomba, amit jól mutat, hogy kétszer is az év játékosának választottak a szavazataik alapján. Az utóbbi időszakban sok dolog történt, amiről már nem érdemes beszélni, de úgy érzem, hogy mindent megtettem a Debrecenért és ezt a szurkolók meg is hálálták nekem. Nagyon sajnáltam, hogy kiesett a csapat az élvonalból, bennem is eltört ezzel valami, nagyon rossz volt végignézni, amit a drukkereknek át kellett élniük. Az volt a legjobb döntés, talán mindkét félnek, ha eljövök Debrecenből és csak a szépre emlékezünk. Ebben az évben nem játszunk majd egymás ellen, de várom majd, hogy a következő szezonban újra találkozzunk a pályán az élvonalban.

És milyen célokkal tért vissza a Honvédhoz?

– Jó csapat alakul itt, ahogy már emlegettem is, visszatértek olyan régi társak, akikkel öröm lesz együtt játszani, ahogy biztosan az újakkal is, akik mostanában érkeztek. Elnézve a csapatot, szerintem megküzdhetünk az első háromba kerülésért. Ami a Honvéd célja, az az én célom is, amit a csapat kitűz maga elé, azért dolgozok majd én is, hogy sikerüljön. Kicsit tartok is azért ettől a váltástól, amikor ugyanis legutóbb itt játszottam, épp akkor született meg a kisfiam. Ahogy most beléptem az akadémiára, elkezdtem aggódni, hogy a feleségem egyszer csak telefonál, hogy újra terhes.

(honvedfc.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei