Harmadszor is vezetőedzőt váltott az Espanyol

Harmadszor is vezetőedzőt váltott az Espanyol

08:35 Június 28, 2020

Sport 3276 2 хвилини

A spanyol labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Espanyol szombaton harmadszor is vezetőedzőt váltott ebben a szezonban.

Ezúttal Abelardo Fernandez munkáját köszönték meg, helyére pedig az eddigi sportigazgatót, Rufetét nevezték ki.

A barcelonai csapat David Gallegóval kezdte az idényt, őt október 7-én Pablo Machin követte a kispadon, majd december 27-én Abelardo Fernandez vette át a szakmai munka irányítását.

Az Espanyol 31 forduló alatt mindössze 24 pontot gyűjtött a La Ligában, így nyolc pont a hátránya a bennmaradást jelentő 17. helyezett Eibarhoz képest. A gárda az Európa-ligában csoportelsőként jutott tovább a kieséses szakaszba, többek között a harmadik Ferencvárost is megelőzve, de a 32 között az angol Wolverhampton Wanderers 6-3-as összesítéssel búcsúztatta.

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei