Nemzetek Ligája: Elkészült az új program

Nemzetek Ligája: Elkészült az új program

22:22 Június 27, 2020

Sport 4330 3 хвилини

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken kihirdette a Nemzetek Ligája módosított programját, amelyben a magyar válogatott négy mérkőzésének dátuma is módosult.

A szeptemberi dupla fordulóban maradtak az eredeti időpontok, azaz Marco Rossi szövetségi kapitány – másodosztálynak megfelelő B divízióban szereplő – együttese 3-án Törökország vendége lesz, majd három nappal később az orosz csapatot fogadja. Az októberi két körben a magyarok találkozóira az eredeti időponthoz képest két nappal később kerül sor: Szerbiában 11-én, míg Oroszországban 14-én lép pályára. Novemberben pedig egy nappal csúszott a találkozók dátuma, így Szerbia 15-én, Törökország pedig 18-án lép pályára Magyarországon.

A módosításokra azért volt szükség, mert az Európa-bajnoki pótselejtezőben érintett válogatottaknak, így a magyarnak is októberben és novemberben pótolják az Eb-részvételről döntő márciusról elhalasztott találkozóikat, ezért ezek a csapatok ebben a két hónapban hét vagy nyolc nap alatt három meccset játszanak. A magyarok a múlt szerdai bejelentés szerint október 8-án lépnek pályára Bulgáriában, a párharc győztese pedig november 12-én fogadja az izlandi-román mérkőzés továbbjutóját immár az Eb-részvételért.

A Nemzetek Ligája csoportbeosztása:

A osztály:

1: Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Hollandia

2: Izland, Dánia, Belgium, Anglia

3: Horvátország, Svédország, Franciaország, Portugália

4: Németország, Ukrajna, Spanyolország, Svájc

B osztály:

1: Románia, Észak-Írország, Norvégia, Ausztria

2: Izrael, Szlovákia, Skócia, Csehország

3: MAGYARORSZÁG, Törökország, Szerbia, Oroszország

4: Bulgária, Írország, Finnország, Wales

C osztály:

1: Azerbajdzsán, Luxemburg, Ciprus, Montenegró

2: Örményország, Észtország, Észak-Macedónia, Georgia

3: Moldova, Szlovénia, Koszovó, Görögország

4: Kazahsztán, Litvánia, Fehéroroszország, Albánia

D osztály:

1: Málta, Andorra, Lettország, Feröer-szigetek

2: San Marino, Liechtenstein, Gibraltár

A D osztályból két csapat jut fel, így a C osztály négy csoportutolsója a bennmaradásért játszik osztályozót.

A magyar válogatott menetrendje:

Törökország–Magyarország, szeptember 3., 20.45

Magyarország–Oroszország, szeptember 6., 18.00

Szerbia–Magyarország, október 11., 20.45

Oroszország–Magyarország, október 14., 20.45

Magyarország–Szerbia, november 15., 20.45

Magyarország–Törökország, november 18., 20.45

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei