A lengyel és orosz stadionokba is visszatérhetnek a szurkolók

A lengyel és orosz stadionokba is visszatérhetnek a szurkolók

22:15 Május 29, 2020

Sport 239

Українська

Lengyelországban június 19-től újból látogathatók lesznek a labdarúgó mérkőzések, a stadionokban viszont a férőhelyeknek csak 25 százalékát lehet betölteni, és be kell tartani az egészségügyi szabályokat – közölte pénteki sajtóértekezleten Mateusz Morawiecki kormányfő.

A mérkőzéseken biztosítanak fertőtlenítőszert, a belépőjegyek eladását, a stadionokra érkezést pedig úgy oldják meg, hogy a szurkolók ne gyülekezzenek – mondta el Morawiecki. A nézőtéren “az egészségügyi szempontból megfelelő módon” ültetik szét őket – tette hozzá.

Zbigniew Boniek, a Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) elnöke a sajtóértekezleten közölte: a meccseken csak a vendéglátó csapat szurkolói vehetnek majd részt. Boniek már vasárnap, a PZPN által javasolt szabályokat ismertetve elmondta: a belépéskor ellenőriznék a szurkolók testhőmérsékletét, és kötelező lenne maszkot viselniük.

Korlátozott számban beengednek majd szurkolókat a mérkőzésekre az orosz labdarúgó-bajnokságban, mely június 21-én indul újra.

Az illetékesek két hete jelentették be a szezon folytatásának menetrendjét, akkor viszont még az volt a terv, hogy a mostani szezonból hátralévő meccsek zárt kapuk mögött zajlanak.

Csütörtökön viszont Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes már azt közölte, hogy a szurkolóknak és a labdarúgóknak is hiányzik a mérkőzések hangulata, az érzelmek, a lelátó zaja, s ezek mind hamarosan visszatérnek. Majd pénteken bejelentették, hogy a sportági szövetség kezdeményezését az illetékes állami szerv is támogatja, így az összecsapásokon a stadionok férőhelyeinek maximum tíz százalékáig beengedhetők a nézők.

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei