Megszületett az egyezség, jöhet a dupla F1-es futam Silverstone-ban

Megszületett az egyezség, jöhet a dupla F1-es futam Silverstone-ban

18:22 Május 15, 2020

Sport 6032 5 хвилин

Jókora lépéssel közelebb került az F1 ahhoz, hogy legyen az idén nyáron Brit Nagydíj, sőt, a mezőny mindjárt két versenyt is futhat Silverstone-ban. Eközben egy másik klasszikus helyszín is jó híreket kapott.

Nagy lépést tettek az idei Brit Nagydíj megrendezése felé a verseny szervezői, miután a korábbi nézetkülönbségeket áthidalva egyezségre jutottak az F1-et tulajdonló Liberty Media-val arról, hogy két futamot rendeznek a szigetországban. A silverstone-i futamok ezzel együtt még nem biztosítottak, a végső döntést ugyanis a kormány mondja ki.

Eközben az augusztus 30-ára tervezett Belga Nagydíj megkapta a zöld jelzést a belga kormánytól, úgyhogy már csak az ottani promóternek és a Libertynek kell megegyeznie a versenyről.

„Örömmel erősíthetem meg, hogy Silverstone és az F1 egyezségre jutottak abban, hogy a nyáron a pálya két zárt kapus versenynek ad otthont – nyilatkozta Stuart Pringle, a silverstone-i pálya igazgatója az Autosportnak. – Ugyanakkor ezekhez a versenyekhez a kormány jóváhagyása szükséges, mivel az elsődleges szempont minden résztvevő biztonsága és a COVID-19 szabályozások szigorú betartása. Meg szeretném köszönni minden szurkolónak, aki támogatott minket, és biztosítani szeretném őket, hogy eltökélt szándékunk segíteni az F1-et a minél jobb show létrehozásában az idén nyáron.”

A silverstone-i szervezők már egy ideje tárgyalásokat folytattak az F1 jogtulajdonosával, az álláspontok azonban sokáig különbözőek voltak arról, hogy az F1-nek mennyit kell fizetnie a rendezésért cserébe, lévén nézők nélkül a pályának nem lesz bevétele a futamokból. Most, hogy megszületett a megállapodás, és már csak a kormány jóváhagyása szükséges, a további részletek kidolgozásán van a sor.

Az Autosport értesülései szerint az első silverstone-i futam július 26-án, a második pedig augusztus 2-án lenne, így egy hét pihenőt kapnának a csapatok az ausztriai duplázás után.

Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, az a Magyar Nagydíj eltolását is jelentené, hiszen augusztus 2-án eredetileg a Hungaroringen versenyezne a mezőny. Egyelőre azonban még nincs megerősített versenynaptár, az Autosportnak az F1 szóvivője azt mondta: „jelenleg is dolgoznak a promóterekkel az új versenynaptáron.”

Belgium is egy lépéssel közelebb a versenyhez

Sokáig az augusztus végére tervezett Belga Nagydíj megrendezése is kérdéses volt, mivel az országban augusztus 31-ig minden tömegrendezvényt betiltottak, pénteken a belga kormány azonban hivatalosan is áldását adta, hogy zárt kapuk mögött megrendezhessék az augusztus 30-i Belga Nagydíjat. „Végre megkaptuk a zöld jelzést a kormánytól. Az F1-gyel már kötöttünk egy alap megállapodást, a továbbiakhoz azonban szükségünk volt a kormány döntésére” – nyilatkozta Stijn De Boever, a verseny kereskedelmi igazgatója az Autosportnak.

De Boever elmondta, a terv az, hogy a régiónak nem kell fizetnie a futamrendezésért, ami pedig a biztonsági intézkedéseket illeti, az F1-gyel történő egyeztetéseken túl a többi promóterrel is tartják a kapcsolatot, és ami például beválik az Osztrák Nagydíj esetében, azt ők is igyekeznek majd átvenni. A szervezők ezen kívül bejelentették, hogy a már megvásárolt jegyek a 2021-es futamra érvényesek maradnak, de pénzvisszafizetésre is lehetőség van.

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei