Hamilton: A zárt kapus futamok rosszabbak lesznek, mintha tesztelnénk

Hamilton: A zárt kapus futamok rosszabbak lesznek, mintha tesztelnénk

20:40 Május 9, 2020

Sport 5547 4 хвилини

A Mercedes hatszoros világbajnoka már várja, hogy elkezdődjön az idei szezon, a zárt kapus versenyekkel azonban nincs kibékülve.

Lewis Hamilton nincs túlzottan feldobva a zárt kapus Forma-1-es futamok gondolatától, noha jobb lesz minél előbb megbarátkoznia vele, a tervek szerint július 5-én elinduló idei szezonban ugyanis nagy valószínűséggel még jó ideig csak így rendeznek versenyt. A hatszoros világbajnok szerint a nagydíjhétvégék hangulatára igencsak rányomják majd a bélyegüket az üres lelátók, amelyek miatt a pilótáknak lehangolóbb lesz a körözés, mintha teszten lennének.

Hamilton kimondottan a Brit Nagydíjról beszélt a Mercedes által közzétett videóban, és kifejtette, hogy van jó és rossz oldala is annak, hogy zárt kapuk mögött újraindul a szezon. „A szurkolók teszik azzá azt a futamot, ami – utalt a silverstone-i versenyre. – Ahová csak megyünk világszerte, minél több a szurkoló, annál jobb a hangulat. Nagy lesz az üresség. Ami ugyanakkor nagyszerű, azok az üzenetek az emberektől, akik most nem tudnak sportot nézni. Ez megmutatja, hogy a sportnak mekkora jelentősége van az emberek életében. Összehoz minket, egyúttal izgalmas és elbűvölő.”

Az F1 tervei szerint csak az év vége felé lesznek majd olyan versenyek, amelyekre beengedik a nézőket, így akár a teljes európai idényt, amely valószínűleg július elejétől szemptember elejéig tart majd, nézők nélkül futják le.

Hamilton szerint ez rosszabb lesz, mint amit a teszteken tapasztalnak.

„Nem tudom, hogy mennyire lesznek izgalmasak a zárt kapus futamok a tv-nézőknek, de a semminél mindenképpen jobb lesz. Nekünk versenyzőknek
olyan lesz, mintha teszten lennénk, vagy valószínűleg még annál is rosszabb, hiszen bár nincsenek sokan, azért a tesztnapokon is van néhány néző. Ezeken a futamokon azonban egyetlen néző sem lesz, mindenhol üres széksorokat fogunk látni, ahogy megyünk körbe a pályán.”

A hatszoros világbajnok ugyanakkor már nagyon várja, hogy ha nézők nélkül is, de elkezdődjön az év. Többek között azért, hogy végre kiderítse, mennyire versenyképes valójában a Mercedes idei autója.

„Szerintem egyikünknek sem volt elég ideje, hogy mindent kihozzunk az autónkból, úgyhogy már nagyon izgatott vagyok az újrakezdés miatt. Igazán hiányzik már. A szünet bizonyos szempontból ugyanakkor áldás volt, mert az ember elkezdi még jobban értékelni, amit szeret, és amiket csinál. Több energiát, inspirációt és elszántságot adott, hogy továbbra is teljesítsek és dolgozzak ezzel a nagyszerű csapattal. Izgatott vagyok a jövő miatt.”

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei