Meccsenként ötöt lehet majd cserélni a labdarúgó NB I-ben és az MK-ban

Meccsenként ötöt lehet majd cserélni a labdarúgó NB I-ben és az MK-ban

17:25 Május 5, 2020

Sport 2306 2 хвилини

A mérkőzések során öt játékost lehet majd cserélni, amikor újraindul a magyar labdarúgó-idény – derül ki a magyar szövetség (MLSZ) elnökségi határozatából.

Az MLSZ hétfőn közölte, hogy a tervek szerint május 23-án, a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai szezon, az OTP Bank Liga pedig május 30-án, a 26. fordulóval indulhat újra.

Az elnökségi határozatban szerepel, hogy a meccsek során öt cserejátékos léphet pályára, de a cserékre a mérkőzés alatt csak három időpontot lehet felhasználni (a félidőben végrehajtott csere ebbe nem számít bele). A találkozók során továbbá mindkét félidőben a játékrész felénél ivószünetet kell tartani a játékosok számára.

Ha sikerül lejátszani a hátralévő összes bajnoki mérkőzést, úgy az eredeti versenykiírás alapján dől el, mely klubok indulhatnak a nemzetközi kupákban. Ugyanez vonatkozik a Magyar Kupára, melynek győztese az Európa-ligában szerepelhet. Ha a kupagyőztes a bajnokságban dobogós helyen végez, az NB I negyedik helyezettje indul helyette az El-ben. A szezon márciusban szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei