100 millió eurót kérnek a legnagyobb spanyol tehetségért.

100 millió eurót kérnek a legnagyobb spanyol tehetségért.

22:00 Április 12, 2020

Sport 2366 2 хвилини

A Borussia Dortmund 40 millió eurós ajánlatot tett a Valencia CF saját nevelésű 20 éves futballistájáért, Ferrán Torresért a Marca vasárnapi híre szerint.

A madridi sportnapilap úgy tudja, hogy a spanyol klub átengedheti a kiemelkedő tehetségnek számító középpályását a Bundesliga-csapatnak a nyár folyamán, de legalább 100 milliót kér érte a németektől.

Torres jelenlegi szerződése jövő nyárig szól a Valenciánál, amelynek nagycsapatához 2017-ben került fel a juniorok közül. Harmincöt tétmérkőzésen szerepelt az idényben, hat gól és hét gólpassz fűződik a nevéhez. A Marca szerint a játékos nemrég visszautasította klubjának a kontraktusa megújítására tett javaslatát.

A Dortmund mellett Torresre szemet vetett Európa számos elitklubja, így Angliából a Manchester United és a Liverpool, Olaszországból a Juventus, odahaza pedig a Read Madrid és a Barcelona is szívesen látná játékosai sorában.

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei